Juan José Jaén Arroyo “El Junco”
Sok külföldi kurzus és fellépés után, ’96 és 2005 között első szólistája lesz Cristina Hoyos flamenco együttesének. Vele kerültek bemutatásra az alábbi darabok:
- Caminos Andaluces
- Arza y Toma
- Al Compás de Tiempo
- Tierra Dentro
- Tiempo y Compás
- Yerma
Ez utóbbi előadás az Andalúz Balett-tel közösen készült, melynek vezetését Cristina Hoyos vette át, és ahova ő is továbbszerződött ekkor már nemcsak szólistaként, hanem, mint koreográfus is. 2005 és 2007 között készültek el a „Viaje al Sur” és a “Romancero Gitano” darabok.
Az SGAE (General Society of Authors – Szerzői Jogvédő Szervezet) a Romancero Gitano című művéért MAX-díjjal tüntette ki, 2008 legjobb férfi táncművészeként.
Ez évben mutatta be saját előadását is, “Junquerias” címmel, melyet feleségével, a sevillai születésű Susana Casas-szal alkottak a Shanghái (Kína) Világkiállításra. A premier a Spanyolországot reprezentáló Pavilonban volt, az Andalúziát bemutató hét keretében.
2017-ben turnéra indul, meghívott művészként Israel Galván „La Fiesta” című előadásával. Az előadást bemutatták Franciaországban, Németországban, Ausztriában és Barcelonában.
2021-ben mutatta be legújabb előadását “PASAJE 35” címmel, mely az elmúlt 35 év művészi pályafutását öleli fel, s melyet szülővárosában a Gran Teatro Falla de Cádiz színházban mutatott be.